János Térey

- Hungary -

János Térey was born in Debrecen in 1970, and graduated in Hungarian Literature and Linguistics from Eötvös Loránd University, Budapest in 1996. In 1997–98 he worked as editor for Cosmopolitan, ever since he has been a freelance writer. He has twelve volumes, most of them poetry, with one volume of fiction and several verse novels and dramatic poems. Térey was arguably the most prolific and dynamic creative artist in Hungarian literature today. His energy and drive have repeatedly proved able to bring up to date and breathe new life into poetic genres that were considered forgotten. János Térey passed away on June 3, 2019.

More about the poet

Poetry

Warsaw Unvarnished / A valóságos Varsó

Those who remain here, they shall be the Blessed Ones.
Those who are gone, they shall be named: Against-The-Grain.
Those who are locked in, they will fight their own campaign,
Tomorrow’s spoil goes to the exiles and their sons.

The distant scowlers, they are Against-The-Grains
It’s death and doom here. Eavesdroppers on monthly pay.
The mighty ones – Protectress and the Protégé –
Those chilled accomplices protect all that remains.

The dry-eyed couple is so free and innocent,
Their joy’s infectious, they are full of good intent.
They carry medicines, medications, good advice.

From now on they mustn’t roam the Lakeland’s misty slopes.
One is to die: the necessery sacrifice.
They drank no toast. They don’t expect pay-envelopes.

Translated by Peter Zollmann
Az ittmaradtakat nevezzük Boldogoknak.
Minden távollevő neve Különc legyen.
A bentrekedteket várja a küzdelem,
Az emigránsoké legyen a préda holnap.

Különc, ki távol innét lemondón fintorog.
Itt: romlás, döbbenet. Fülel megannyi bérenc.
Akik hatalmasak – a Védőnő s a Védenc –
A maradékot óvják, fázékony cinkosok.

Romlatlanul szabad a száraz szemű páros,
Készenlétük örök, derültségük ragályos.
Ők hordják szerteszét az orvosságokat.

Nem kószálhatnak többé a nyirkos Tóvidéken.
Egyikük elveszendő: szükséges áldozat.
Nem ittak áldomást. Nem várnak pályabért sem.
Litany: The Good Girl / Litánia: A jó lány

The good girl awakens in a draft,
Splashes water on herself, and is ready to serve.
The good girl’s roles are all common knowledge,
She asks for a light, then disappears.
The good girl is interested in all the surrounding legends
We don’t deserve.
She is zealous to invent, to discover,
The good girl doesn’t forgive me my past.
The good girl gets dressed in front of me
So I can see that she is not at all spotless.
She is more useful than I think:
She's at home in every neighborhood,
She takes me along on trips, exercising our misery,
She spits the same way I do, at every trashy spring.

Translated by Michael Castro and Gabor G. Gyukics
A jó lány a huzatban ébred,
Vizet paskol magára és szolgálni kész.
A jó lány szerepel a köztudatban,
Tüzet kér tőlem, aztán nincs nyoma.
A jó lány kíváncsi a mondakörre,
Mely mindőnket méltatlanul övez.
Szorgoskodik, hogy megtaláljon, földerítsen,
A jó lány nem bocsájtja meg a múltam.
Szemem láttára öltözik a jó lány,
Hogy lássam, nem szeplőtelen egészen.
Ő sokkal hasznosabb, mint gondolom;
Otthonosan mozog számos vidéken,
Utazni visz, utaztatja a nyomorunkat,
Legyint, mint én, minden vacak tavaszra.
The Poor People of Jesus / Jézus szegényei

You shivery women of the day! and you who
Rut like the synogogue’s cats!
         You can't sulk anymore in your cozy nests,
         A profane man comes for a visit in the evening.

You all seem to be good detectives,
Though you don’t have a clue who sent you
         This slippery hangman,
         This Sunday evening visitor.

Often he is only a soft social climber,
This time however he’s after your strength
         He approaches you in a trench-coat,
         And hangs around, selecting sesame seeds.

Your guards are sleeping: now he pounces on you all.
He insists on being seen, on his ancient right of hospitality,
         And takes you from your lovers.

(Bad season, lukewarm chronicles of scandals
In every rustling evening paper.)

From among you, who will celebrate a mass for the young man,
For this Yankee, who stepped in front of you obnoxiously
         And soon will fall by his own hand?

Translated by Michael Castro and Gabor G. Gyukics
Hideglelős, nappali nők! Meg ti, akik
Mint a zsinagóga macskái, úgy tüzeltek!
Nem duzzoghattok tovább fészketekben,
Egy profán férfi jön vizitre este.

Jó diagnosztának számítotok mind,
Pedig fogalmatok sincs, ki küldte
Rátok a sikamlós pribéket,
A vasárnap esti látogatót.

Gyakran csak lágy akarnok,
Ezúttal azonban az erőtöket akarja.
Viharkabátban férkőzik hozzátok,
Szezámmagot szemelgetve kivár.

Őrzőitek alszanak: most csap szét közöttetek.
Ragaszkodik a láthatáshoz, ősi vendégjogához,
És elragad titeket kedveseitektől.

(Rossz évszak, langyos botránykrónikák
Az összes megzizzenő estilapban.)

Ki celebrál misét közületek a fiatalúrért,
Ezért a jenkiért, aki daccal lép elétek
És önkezétől esik el hamar?
Sunbathing / Sütkérezés

- in memoriam Dezső Termann –

Aleja Róż. Means as much as rose-ave.
An embassy district-street, short as a hare’s tale.
(I had a walk there even wide-awake, in october,
Ninetyfive.) The heart of the German colony
In dream-time. A playground subsiding among villas.
Plump Bavarian nurses with baby carriages. Watching
Them from behind a curtain. (House arrest? Am I just
Convalescing?) It is summer, that is for sure.
I’m enjoying dreamtime-july stock still.
The windless silence on the avenue.

Water level-forecast. Odours percolating up to
Our balcony from the ground-floor drugstore. Boredom
Of the dull season. I am benign and dumb. In the kitchen
My lover is humming: Dominika. For lunch
We have beef-stew with dill sauce, hooray.
(Thank’God, dream. It is not a problem, that our affiliation
Is unclear. Not an acquaintance from Berlin, not at all.
D’s father is not the principal architect of the Warsaw-district,
And neither am I a womanizer Untersturmführer.
I could be a runaway boy from Krochmalna
Street, hidden by his imperial sweetheart.
Let’s not be. Long live the productive obscurity.)

Let’s have a coffee machine clucking. Let’s light a cigarette
Greedily and happily. „You are an air-polluting nuisance.
I am still going to sleep here.” Let’s have that woman
Scolding me. Let’s have the Sound of the Empire
At the time of relaxation. The opus of the week is
Beethoven: String Quartet in E-flat Major, Op. 74.
Let’s hear the megaphone of the Vistula-beach.
Let’s have Dominika – in a disappointing pose – snoozing
On the couch. Let’s browse some papers brought
Up in the morning, drinking beer.

We would have the saturday night power-struggle
Before us. We would leave Dominika’s Adler Junior
On the avenue, the woman would be a weekend-reveller.
The question would of course be the scene of the debauchery.
Negligent shrugs… Into Adria? Where Jan Kryst was shooting?
Not there. I would know a basement dance-hall,
Open not long ago, a land conquerable by a walk-around.
(An atmosphere of intoxication, extra charge with music;
Teahouse and salad bar for youngsters…„Hurry up, pal”,
I am urging the man in the dream awake.)
The rose-ave, about four in the morning,
I am licking and sucking Dominika’s breasts.

„I am watching you growing old here.”
Another dream, the night of that same day.
A well-fleshed fellow wearing glasses
Is telling me that at some party. I am sprawling
On the sofa without a word, like a greenhorn.
An ideal subject to be bugged.
I am dragging in my lover from the terrace,
Quickly forcing her out of the flat:
„This place was too pastel. Let’s penetrate
Deeper. Let’s get up to our ears into the ground.”

Translated by Gábor Mezei
Termann Dezső emlékére

Aleja Róż. Annyi mint rózsaallé.
Nyúlfarknyi utca a követségi negyedben.
(Sétáltam benne ébren is, kilencvenöt
Októberében.) Az álomidőben a német
Kolónia szíve. Villák közé süppedő játszótér.
Kövérkés bajor dadák babakocsikkal. Függöny
Mögül figyelem őket. (Szobafogság?
Lábadoznék?) Nyár van, ennyi biztos.
Rezzenetlenül élvezem az álombeli
Júliust. A szélcsöndet a fasorban.

Vízállásjelentés. A földszinti drogériából
A balkonunkig fölszivárgó szagok. Uborkaszezon
Unalma. Nyájas vagyok és néma. A konyhában
Dúdol a szeretőm: Dominika. Ebédre
Főtt marha lesz kaporszósszal, hurrá.
(Hál’ Isten, álom. Nem gond, hogy hovatartozásunk
Tisztázatlan. Nem berlini ismeretség, dehogy.
D. papája nem a varsói járás főépítésze,
És én sem vagyok nőfaló Untersturmführer.
Lehetnék például szökevény fiú a Krochmalna
Utcából, akit birodalmi kedvese bújtat.
Ne legyek. Éljen a termékeny homály.)

Kávéfőző kotyogjon. Gyújtsak rá mohón
És boldogan. „Rontod a levegőt.
Itt én még aludni fogok.” Csepüljön
Az a nő. Szóljon ejtőzés idején
A Birodalom Hangja. A hét zeneműve
Beethoven: Esz-dúr vonósnégyes Op. 74.
Lehessen hallani a megafont a visztulai strandról.
A díványon – kiábrándító pózban – szunyókáljon
Dominika. Böngésszek sör mellett
Reggel fölhozott hírlapokat.

Előttünk állna a szombat esti erőgyakorlat.
Dominika Adler Juniorját hagynánk a fasorban,
Hétvégi duhaj volna a nő. Kérdés persze
A kilengés helyszíne. Nyegle vállvonogatások...
Az Adriába? Ahol Jan Kryst lövöldözött?
Oda nem. Tudnék egy alagsori táncteremről,
Nemrég nyitották, bemozogható terep.
(Betépéshangulat, zenés felár; a kicsiknek
Teaház és salátabár... „No, gyerünk, pajtás”,
Unszolom az álombeli férfit ébren.)
Úgy hajnali négy tájban a rózsaallé,
Nyalom-falom Dominika melleit.

„Elnézem, ahogy itt megöregszel.”
Másik álom, ugyanaznap éjszaka.
Jó húsban lévő, szemüveges fickó
Mondja nekem valami bulin. A pamlagon
Heverek szótlanul, akár egy zöldfülű.
Eszményi alany a kóstolgatásra.
Kedvesemet a teraszról rángatom be,
És gyorsan kituszkolom a lakásból:
„Túl pasztell volt a hely. Hatoljunk
Mélyebbre. Ki se látszódjunk a földből.”
Announcement / Beharangozás

I’d be crazy to settle where
Famine is the ruler:
I won’t have my home on the Porch of Hell.
Should I, a young man be the officer on duty over there?
To watch over the land in such a dry,
Obstinate cold? – Only when the sun goes frozen.
I wouldn’t be able to leave from there.
I’d be tasting the wine of the region of the Porch of Hell.
There’d be no one to talk to. I’d abuse
the bad wine myself, and the walls would have ears.
Someone would hit my stomach, ouch,
Sudden, ruthless assault
– „Learn decency, good brother!” –,
I’d try to ward off the blows
And my bare hands would grasp the air.

Don't make me have my home on the Porch of Hell –
I prayed before the light turned dark.
In my dream I’ve got a visitor, my brother, Prince Sure Enough.
Jumping on my chest, he called me three times:

„Old boy, old boy! If you only knew,
What I’ve been at your age.
Man and bourgeois, father and civilian.
I stood among the living smiling.
I’ve got tenants, I've called them nicely: all mine."

„Old boy, you’re alone, like my finger.
Previously convicted, and your newest conviction is pestilence.
You’ve got time, still you ran out.
You’re beyond yourself lying in a basement-deep hollow.”

„Old boy, I’ll get rid of you. I'll take
The food out of your mouth and the dream out of your mind.
You wouldn’t stay on Earth no more.
You'll get ready to move to the Porch of Hell,
Only when the sun goes frozen, when you’ll be crazy.
Last night it was freezing, you weren’t out on the street,
You kept yourself awake with me, you righteous fool.”

It is bright now, No longer I can see my brother,
Prince Sure Enough. Every sound is familiar, homely.
When a mortal awakens, he is forced to live.
Midday bell tolls, takes me away from home:
I have time to spare and space to walk.

Translated by Michael Castro and Gabor G. Gyukics
Majd bolond leszek ott megtelepedni,
Ahol a legnagyobb az ínség:
Pokoltornácán nem leszen lakásom.
Fiatal fővel ott legyek ügyeletes tiszt?
Felügyeljem a tájat, száraz,
Konok hidegben? – Majd ha fagy.
Nem lehetne onnét eltávozásom.
Kóstolhatnám Pokoltornác tájborait.
Nem volna senkivel beszédem. Magamban
Szidnám a lőrét, és füle volna a falnak.
Valaki gyomorszájon vágna, jaj,
Váratlan, könyörtelen tettlegesség
– „Tanulj tisztességet, szép öcsém!” –,
Próbálnám hárítani a csapásokat
S levegőbe markolna puszta kezem.

Pokoltornácán ne legyen lakásom –
Így fohászkodtam villanyoltás elôtt.
Álmomban fölkeresett bátyám, Bezzeg úrfi.
Mellemen ugrált, háromszor szólított:

„Öreglegény, öreglegény! Ha tudnád,
Mi minden voltam én a te korodban.
Ember és polgár, apa és civil.
Az élők sorában mosolyogva álltam.
Háznépem volt, úgy becéztem őket: az enyéim.”

„Öreglegény, egyedül vagy, mint az ujjam.
Múltad rovott, s a legújabb rovátkád: dögrovás.
Kaptál időt a földön, kifutottál az időből.
Magad alatt vagy, fekszel pincemélyi zugban.”

„Öreglegény, elveszejtelek. Megvonom
Szádtól a falatot és elmédtől az álmot.
Az égadta világon nincs többé maradásod.
Fogod magad, Pokoltornácára költözöl,
Majd ha fagy, majd ha bolond leszel.
Fagyott az éjjel, nem voltál az utcán,
Idefönt virrasztottál velem, jó bolond.”

Fényesség van, nem látom bátyámat,
Bezzeg úrfit. Minden zaj ismerős, otthoni.
A halandó, aki fölébred, élni kénytelen.
Déli harang kondul, elszólít hazulról:
Van haladékidőm és van sétaterem.
Diamond Shaft / Gyémánttengely

When the diamond shaft became distorted,
The damaged engine went on, unconcerned.
It carried on erratically and squeaking.
While leading experts oiled it as it turned.
I was among them, it was force of
Habit that guided me close to the fire.
A mitigating circumstance: I was an
Inveterate Oblomovist-slacker.
When the evil system will soon begin to crack
There won’t be much that is worth salvaging.
The rear-guard will be sacrificed, stuck in a ravine,
The rest will sleep beneath a gloomy star.
I, having seared with all of them, so far,
I can escape still, on the last machine.

Translated by Peter Zollmann
Amikor meggörbült a gyémánttengely,
Nem vett róla tudomást a szerkezet.
Munkált tovább, kihagyva, csikorogva.
Megolajozták avatott mesterek,
Közöttük én is, de magam csak
Szokásból kormányoztam lépteimet
A tűz közelébe. Enyhítő körülmény:
Oblomovista voltam már egészen.
Mire megroskad a rossz-rendszer maholnap,
Kimenteni belőle mit sem érdemes.
Prédának szánt utóvéd, katlanban rekedve,
Sötét csillagzat alatt hálnak a többiek.
Én, aki velük aszalódtam eddig,
Az utolsó géppel kirepülhetek.
Sonja’s Journey from the Saxonia Cinema to Pirna Square / Sonja útja a Saxonia mozitól a Pirnai térig

Statistics are not available.
We shall never know the number who made love
In Dresden that night.
Who, in what positions, what bedrooms?
The air-raid warning was shrill, no doubt,
But those bodies stayed together,
They pressed upwards, towards the sky,
Somewhere only halfway
Along the winding road.

Many wouldn’t draw apart even then.
Sonja Dressler and Veronika Möhring, for instance.
Sonja, a refugee from Breslau,
Shop assistant, sixteen years old,
Arrived here in town on Mardi Gras.
Glitter showers into her face, confetti down her neck.
It’s carnival time for children everywhere,
They stretch paper streamers across the road
And respond with noisy jubilation
When a passing tram breaks
Their sky blue finishing tape.

Sonja, to find some quiet, goes to
An average price cimena,
The Saxonia in Anna Street.
The seat next to her is taken by
Veronika Möhring, probably over thirty,
A war-widow by profession.
Already during the trailers, the palm of her hand,
Clings tight on to Sonja’s very shapely thigh.
Sonja gives a little shriek, but falls silent
At once, her neighbour is an expert predator,
Her search has reached her height of Sonja’s garters
But it will not settle there either.

She offered her sweet little inside and her tits
– Veronika ponders after the film
In a coffee-bar by the Post Office –,
But kissing was out of the question
In a public place.
„I’m not ready” – Sonja says.
„And anyhow, I haven’t got that.”
„Nonsense, my dearest.
I think you have that all the time.”

Veronika is happy, she has
The simple girl in her power. She thinks
That the simplicity, when it is not
The condition of the mind, but
The state of her heart, is a sure sign
Of the bloom of inexperience.
„Do you have somewhere to sleep? You don’t?
Perhaps she has never had a man,
Let alone a woman-lover.

Veronika’s windows look out on Pirna Square.
Normally the neon lights
Of the Commerzbank would shine beneath them,
But now, of course, there is a blackout.
This is that attractive house with the dome.
Sonja remembers seeing it as a little girl.
No time, not even to gulp down
The brandy that the hostess
Poured out into the heavy glasses.
Veronika proves to be highly accomplished
In the heart of „circular excitation”.
She scrolls the letters of the alphabet
On Sonja’s clitoris with her tongue,
Carefully, one after the other.

The next one would be M but the sirens
Begin their jagged, unmistakable shriek.
Veronika lies dead straight in the bed,
Her lean, sinewy body is tight,
She reminds Sonja of some insect,
More precisely of a praying mantis.
The insect of Lesbos keeps humming,
This is what it hums into Sonja’s ear:
„We should make love in the innards
Of the powder-keg, on this
Iron bed-stead, here in Pirna Square,
I want to do it in alphabetical order,
And in conclusion I would draw a Y and a Z.”

Translated by Peter Zollmann
Nincs a kezünkben statisztika.
Sohasem derül ki, hányan szerelmeskedtek
Drezdában azon az éjjel,
Kicsodák, miféle pózban, miféle hálószobákban.
Éles riadó volt, semmi kétség,
Mégsem vált szét az a két test,
Egek felé tornázták magukat,
És még csak félúton
Járhattak a szerpentinen.

Voltak, akik akkor sem rebbentek szét.
Például Sonja Dressler és Veronika Möhring.
Sonja, boroszlói menekült,
Bolti eladó, tizenhat éves,
Farsang utolsó napján érkezik a városba.
Arcába ezüstcsillám, nyakába konfetti zúdul.
Mindenütt karneváloznak a gyerekek,
Papírszerpentineket feszítenek keresztbe az úttesten,
És óriási örömrivalgással nyugtázzák,
Ha egy arra haladó villamos
Égszínkék szalagjukat átszakítja.

Sonja, hogy nyugta legyen, beül
Egy középáras filmszínházba,
Az Anna utcai Saxoniába.
A szomszéd zsöllyét foglalja el
Veronika Möhring, harminc fölött lehet,
Foglalkozására nézve hadiözvegy,
És tenyere már a híradó alatt
Rátapad Sonja igen formás combjára.
Sonja fölsikkant, de azonnal meg is
Neszül, szomszédja technikás ragadozó,
Már a harisnyatartó magasságában matat,
És ott sem fog megállapodni.

Odakínálta a kagylócskáját meg a mellét
– Töpreng Veronika mozi után
Egy Posta téri kávéházban –,
Csókolózni bezzeg nem hajlandó
Nyilvános helyen.
„Még nem vagyok készen” – úgymond.
„Különben sincs olyanom.”
Nincs a fenét, angyalom.
Szerintem neked egyfolytában olyanod van.

Veronika boldog, markában tartja
Az együgyű lányt. Arra gondol,
Hogy az együgyűség, amennyiben
Nem szellemiekben mutatkozik meg,
Hanem a szív terén, biztos jele
A tapasztalatlanság hamvának.
„Van hol laknod? Ugye, hogy nincs?”
Talán még fiúja sem volt,
Nemhogy lányszeretője.

Veronika ablakai a Pirnai térre néznek.
Rendes körülmények között
A Commerzbank fényreklámja villogna
Alattuk, csakhát most elsötétítés van.
Ez az a mutatós, kupolás ház!
Sonja emlékszik rá kislánykorából.
Arra sem marad idő, hogy lehajtsák
A konyakot, amit a háziasszony
Töltött ki a vastag falú poharakba.
Veronika a „körkörös ingerlés”
Mesternőjének bizonyul.
A nyelvével rajzolja Sonja
Csiklójára az ábécé betűit,
Akkurátusan, egymás után.

Az M következne, csakhogy fölvisítanak
A szirénák, szaggatottan és félreérthetetlenül.
Veronika kiegyenesedik az ágyon,
Vékony, izmos teste megfeszül,
Most valami rovarra emlékezteti Sonját,
Imádkozó sáskára leginkább,
És azt zümmögi ez a leszboszi rovar,
Azt zümmögi Sonja fülébe,
Hogy szeretkezzenek a puskaporos
Hordó gyomrában, ott van
Ez a Pirnai téri vaságy,
Szeretném iderajzolni a betűrendet,
Rajzolnék a végén egy ipszilont meg egy zét.
The Circus / A cirkusz

I hate the circus. Perhaps, because it was
My father who introduced me to it many years ago;
He took me to Sarrasani’s the first time
And having won a competition, he christened
One of their Bengal cubs.
Ah, to fondle the product of the secret art
Of the circus. Proper expertise.
My father did not lead a fortunate life.
He tried to teach me to cycle, to swim but failed in both cases.
In fact, I never mastered these operations, not even later.
That was why the Sarrasani Circus did not appeal
As evening entertainment. Neither on my own,
Nor with another boy. Though the ring used to be here,
On the other side of Carola Square.

I knew those above us were ready to kill.
I survived the first wave of attacks in the cellar;
After that there was no home to return to.
I cried, like someone whose house is on fire,
And as it happens our house did burn down.
That night the menace encroached on our territory
But only once did it get too close.
The bush in the park where I fled
Suddenly started to move, and there it stood
Before me: the tiger.
I almost messed my pants, since it was the one
Whose godfather was my father. Would it help
At all if I knew its name?
It was the hour of the second attack.
It snuggled up to me, trembling,
Allowing itself to be fondled. Poor thing
It was more frightened than I was. By Wednesday morning
The populous menagerie of the Sarrasani Circus
Had broken loose. The tiger,
Along with the residents of Carola Square,
We’d all been bombed out.
Who will look after you, anonymous
Creature? Jesus, you’ve grown so enormous.
You are used to your life being carefully planned
By your competent tamers and carers,
And now you take shelter in human arms
From mortal danger and fear.
Damn the whole business, it was all I could do;
I abandoned the beautiful beast and
Carried on sleep-walking in a southerly direction.
I don’t know how, but at two in the morning I was
Standing beside the rail-line, with someone beside me;
A crazy engine-driver was standing there too. Am I drunk?
Or is he really crazy? It did not matter,
As without a word he yanked me
Into the locomotive. Without any carriages we drove out
Of the hall, although it was against the rules
During air-attacks. We left Strehlen behind, then within
A quarter of an hour the entire infernal scene.
I was amazed. It all felt so safe.

Translated by Ágnes Lehóczky
A cirkuszt gyűlölöm. Talán azért, mert
Apám ismertetett meg vele anno,
Ő vitt először Sarrasaniékhoz,
És pályázat útján nevet adott
Az egyik kis bengáli tigrisüknek.
A színvonalas cirkuszművészet mint
Ajnárra méltó alkotás! Mint „munka”!
Apámat ritkán kísérte az áldás.
Ő tanított kerékpározni, úszni
És egyik esetben sem járt sikerrel,
Mi több, az emlegetett kunsztokat
Azóta sem sajátítottam el.
Ezért nem merült föl a Sarrasani
Cirkusz mint esti program. Egyedül sem,
Fiúval meg pláne nem. Pedig itt állt
A Carola tér másik oldalán.

Tudtam, hogy azok ott fent ölni fognak.
Az első kört a pincében kihúztam,
Utána nem volt hová hazamenni.
Kiabáltam, mint akinek a háza
Ég, és hát a mi házunk tényleg égett.
Sokszor volt közel a baj akkor éjjel,
De testközelben csak egyetlenegyszer.
A parkban, ahová kimenekültem,
Váratlanul megmozdult a bokor,
S egyszer csak ott állt előttem a tigris.
Majdnem összecsináltam magam, mert ez
Ugyanaz volt, amelyiknek apám
A keresztapja. Segítene-e,
Ha legalább a nevét tudnám?
A második támadás ideje.
Mellém bújt, remegett, hagyta magát
Megsimogatni. Jobban félt szegénykém
Még nálam is. A Sarrasani Cirkusz
Dicsőséges állatsereglete
Elszabadult szerdára virradóra.
Kibombázták a tigrist, hasonlóképp,
Mint a Carola tér összes lakóit.
Kinek van gondja pont rád, nevenincs
Vadállat? Jézus, mekkorára nőttél.
Megszoktad, hogy rátermett gondozóid
És idomáraid megszervezik
Helyetted az élet folyását, és az
Ember ölébe parancsol a félsz.

Mocskos dolog, de tőlem ennyi tellett.
A remek állatot magára hagytam,
Mentem tovább délnek, holdkórosan.
Már magam sem tudom, hogyan, de éjjel
Kettőkor ott álltam a sínek mellett,
És volt ott még egy őrült masiniszta.
Talán csak be van csípve? Vagy valódi
Őrült? Mindegy, mert se szó, se beszéd,
Fölsegített a mozdonyba. Kocsik
Nélkül a nagycsarnokból kifutottunk,
Pedig ez légitámadás ide-
Jén legalábbis szabályellenes.
Elhagytuk Strehlent, aztán negyedórán
Belül a pokol egyéb bugyrait.
Nagyot néztem, még mindig semmi baj.
What Would Have Happened, If / Mi lett volna, ha

…There had been a different reel on the projector.
Say, of a postcard-town, like Prague or Graz,
Like heaven in Sunday-school picture books:
Spruced up, dense and ostentatious.
It would have no surprises in store, nothing to stun
Like the kick of a horse.
I would have walked through its galleries at the age of fifteen.
Later I wouldn’t have gone anywhere near it.
Better reserve it for another time,
The way one reserves old bottles
For moments of celebration.

Something happened at last, something to talk about,
That’s my delicious excuse.

Dresden, the name, is only a cover. You will not find
Any town under it. Dresden does not exist.
One single cerebrum was enough to conceive the idea.
Sir Arthur Harris Air-Officer Commander-in-Chief
The Thunderclap air raid’s intellectual colossus
Chose a city which up until our story
Had endured only minor historic damage.
(It’s not true that none of the windows were broken.
It actually suffered unavoidable losses.)

Intimidation. The physical spectacle of air
Ascendancy; revenge for Coventry etc.
One Thunderclap will eradicate the remains of martial spirit
From the German nation.
A colossal rug will descend on Dresden
And impose its own pattern on the town.

As for Churchill, he disclaimed all responsibility,
What’s more, there was no mention of Thunderclap
In his victory speech.
Harris disgraced for the second time:
Amongst the successful Marshals, the only one not offered
A seat in the House of Lords.
Which – knowing the facts – seems a little unfair.

In Vág Street, Budapest, I quote,
Nonetheless, from Sir Arthur Harris.
I’ve opened a bottle of wine, although
I am not expecting guests. Note, Budapest was given up
To the Russians on the day Dresden was sent to hell.
It was Harris who persuaded me to tell you the story
This pretty chilly June.
My distinguished attention is all his tonight.

Translated by Ágnes Lehóczky
…Akkor másik film peregne a szélesvásznon.
Képeslap-város lenne, mint Prága vagy Graz,
Mint a mennyország a vasárnapi
Iskola képeskönyvében:
Kiglancolt, sűrű és múzeumi.
Nem tartogatna lórúgás erejű meglepetéseket.
Tizenöt évesen átsétáltam volna a képtárain.
A későbbiekben a tájékára se nézek,
Vagy jobb esetben tartalékolom magamnak,
Ahogyan öreg italokat tesz félre
Ünnepnapokra az ember.

Történt valami, és van miről beszélnem,
Megadatott az édes ürügy.

Drezda csak fedőnév, nem találsz
Alatta várost, Drezda nincs is.
Elegendő volt egyetlen agyvelő,
Amelyben megfoganhatott a szándék.
Sir Arthur Harris légimarsall,
A Mennykő hadművelet szellemi atyja,
Olyan várost jelölt ki célpontnak,
Amely történetünk idejéig
Csupán elenyésző károkat szenvedett.
(Nem igaz, hogy még egyetlen
Ablaka sem tört be. Adódtak
Bizonyos óhatatlan veszteségek.)

Megfélemlítés, a légifölény érzékletes
Bemutatója, bosszú Coventryért satöbbi.
A Mennykő a maradék harci szellemet is
Kipusztítja majd a német népből.
Leereszkedik Drezdára a szőnyeg
És mindent átrendez maga alatt.

Ami Churchillt illeti, nagy ívben
Hárította el magától a felelősséget,
Mi több, győzelmi rádióbeszédében
A Mennykő hadműveletről
Meg sem emlékezett.
Másik fricska Harrisnek: a sikeres
Hadvezérek közül egyedül ő
Nem került be a Lordok Házába.
Ami – a tények ismeretében –
Mégiscsak méltánytalanság.

Én mindenesetre Sir Arthur Harrist
Idézem a Vág utcában, Budapesten.
Bort nyitottam, pedig nem várok
Vendéget. Megjegyzendő, Budapest
Ugyanaznap került orosz kézre,
Amikor Drezda pokolra jutott.
Harris bírt rá a beszédre
Ebben az igen hűvös júniusban,
Kitüntetett figyelmem ma éjjel az övé.
Canaletto’s Glimpse / A canalettói pillantás

The town, intact, glimmers from afar,
Early morning, on the threshold of the tremor.
Patterned with hairline-cracks, unprepared
For the angel of the lord and his blazing sword.
The photographic mind records the sequence:
Someone, as usual, buys his sleeping pills from the chemist’s,
Walks out of Mary’s Pharmacy,
And gets into his car at the Old Market Square.
By the next morning, there is neither Pharmacy,
Nor car; the Old Market Square is gone.
Only the Dresden, who was kept awake that night,
The one who now looks around the deep, flattened ground.
The survivor will never confide.
He is sure what happened is irreparable.
Anyone who stubbornly insists on
A featureless corner house is regarded as nostalgic –
It wasn’t he who built it, it wasn’t even built in his
Lifetime, although the ruins buried his bric-a-brac.
The nostalgic one re-conquers the perimeter of a house
From the desert, digs down to the core of primal mass,
Collects shapeless boulders scorched black at one thousand
Five hundred Celsius and numbers them accurately.
Then inch by inch he re-fabricates every nook
In his garden just as it was,
Replaces stray pearls in their case and breathes life into them.
The result is a magnificent fraud.
A past-less forgery, barefaced,
Imitating its own original.
Someone with a bridegroom’s excitement
Stops at the right bank of the Elbe,
Exactly where Canaletto stretched his canvas:
Before his eyes, the only possible contour.

Translated by Ágnes Lehóczky
A földindulás előtti délelőttön,
Messziről, szikrázó egész a város.
Tarkíthatják hajszálrepedések –
Nem számol lángpallossal és Úrangyalával.
A fényképező agy megörökíti a képsort:
Valamelyikünk kiváltja az altatóját,
Kilép a Mária-patikából,
Kocsiba száll a Régi Piactéren.
Másnap hajnalra nincsen az a patika,
Sem az az autó, sem a Régi Piactér.
Csak az a drezdai, aki ébren maradt az éjjel,
S most a legyalult mélyföldön szétnéz.
A túlélő sohasem jóhiszemű. Biztos
Benne, hogy ami történt, jóvátehetetlen.
Nosztalgiás az, aki konokul
Ragaszkodik egy jellegtelen sarokházhoz –
Nem ő emelte, még csak nem is életében épült,
Ám amikor leomlott, mégis az ő
Holmiját temette maga alá.
A nosztalgiás visszahódít a sivatagtól
Egy házhelynyi területet.
Leás az ősmasszívumig,
Összegyűjti az ezerötszáz Celsiustól
Feketére pörkölt, idomtalan vándorköveket,
Majd akkurátusan megszámozza őket.
Aztán a telkén centiről centire
Ugyanolyanra épít minden zugocskát,
Mint amilyen az eredetijük volt.
Visszahelyezi foglalatukba a kallódó
Gyöngyöket, életet lehel beléjük.
A végeredmény pazar hamisítvány.
A múltja-nincsen-másolat
Pimaszul utánozza eredetijét.
Valaki vőlegényi izgalommal
Áll meg az Elba jobbpartján,
Ugyanott, ahol Canaletto
Kifeszítette vásznát:
Szeme előtt az egyetlen
Lehetséges sziluett.
Funeral Oration for the Twins / Az Ikrek gyászbeszéde

Since both Twins had collapsed before high noon,
   And crushed foundations won’t support a wall,
Nor will the tower-womb shelter even one
   Lost storey – phone-line, boardroom, terminal –
There’s space in the conquered sky, the gaze may run
   Straight down two airwells marking the Twins’ fall.
Their rattled ribs reach for the deepening dusk
Like a serpent skeleton’s discarded husk.

The tower of capital cracks: its throat is slit;
   The second with a chest wound starts to slide.
I watch the untouchables falling, bit by bit,
   Rocked by sheer terror in their pomp and pride.
Glass-curtains cascade down, their slivers split;
   Once landscape changes, tourists need a guide.
And if one morning the Twins are just not there,
It’s only a taster, the first seeds of despair.

Ground Zero is the place where I may clear
   Unsettled debts that fund my quirkiness –
My dream came true: the landscape should appear
   Wickedly redrawn: a board for chess,
Recalling relics of earlier sites of fear:
   Wrecks tangible in ordinariness.
What’s shocking is the singularity:
No previous patterns fit reality.

(Now I recall my near-Cassandra vein:
   Playing with fire, in vatic delirium,
I wrap up brother Paul in a silvery skein
   And blow my concrete twin to kingdom come
Leaving a skeleton, a twisted frame…)
   Burning Manhattan models for the sum
Of all bad-blood; it is the climax where
   The worst can realize their bleak nightmare.

He who grabs his opponent by the hip
   And floors him, cries out to the heavenly host
But lacks power to wreck human workmanship.
   Heaven is a region where such power is lost.
The streets that I walked men rake over and strip
   To seek the dead elite, first at their post.
Credo quia absurdum. Wherever I now belong
I saw New York but left the town unsung.

Translated by George Szirtes
Mert eldőlhettek délelőtt az Ikrek,
S nem tart építményt elsöpört alap,
S egyetlen apparátus-lakta szintet
Sem rejt már tornyok méhe: térfogat –
Behódolt égbolt, pásztázhat tekintet,
Hol Ikrek álltak, az a sáv szabad.
Borzolt bordáik úgy merednek égre,
Mint sárkánygyík vázának csonka kérge.

Megroppan, tőke tornya: torkametszett;
Zúzott mellkassal dől a második;
Látom hulltát érinthetetleneknek,
Kiket gőgjükben terror tántorít.
Üvegfüggöny szilánkjai peregnek,
Látványul szolgál, táj ha változik;
S ha délelőtt az Ikrek összedőlnek:
Csak téboly magja, agyrémből előleg.

A Nulla Zóna: hely, leróni jókor
Hóbortomért az elkésett adót –
Valósulandó vágyam a gonosztól
Átrajzolt táj sakktábla-képe volt,
S a kihűlt kataklizma-városokból
Ereklyét hoztam, kézzelfoghatót.
A tapasztalat tisztasága lep meg,
Hogy nincsenek végleges sziluettek.

(Eszembe jut majdnem-kasszandraságom,
Játékom tűzzel, jós-önkívület:
Paulust ezüstfehér burokba zárom,
Robbantva első betonikremet;
És torzó-szkeletont hagyok a tájon...)
Ha rossz vért szült százszor modellezett
Manhattan-égés: be kellett tetézze
Szennyember szörnyebb elmeszüleménye.

Azé, ki csípőjénél fogva csapja
Földhöz fantomját – égbe így kiált,
De épített országon sincs hatalma.
Égszint, hatálya vesztett felvilág!
Hol jártam egykor: emberraj kutatja
A holtak első elitcsapatát.
Credo quia absurdum. Bárki voltam
A látott, meg sem énekelt New Yorkban.
The Mirrors of Milton / Milton tükrei

If my two eyes, two globes of pain
Should of a sudden their socket forsake,
My life will lose their witness plain;

And these I-witnesses once gone,
I'll keep that moment ever in mind
When serving me they laughed unblind.

“Daylong you hold a mirror frail,
Yet cease to show the golden age
Should blind spots cling to your surface shale.”

Red-hot cataract binds the green glass;
The mirrors go blind, out in the light,
As the new day’s sun flick-flashes across.

In stealth, like the plague, the sun breaks out
New, the familiar planet’s magma pours
Tomorrow on the mirrors’ prone contours.

O the flaring of the aery sky! A new day!
In anger and blood and in ever-new danger
The two sad globes see all the display.

“O you blessed myriad parts, all teeming
So your wholesome image may take
Shape in the kaleidoscope of dreaming!”

What torchèd angel hellward lights my way?
What fire is it I bathe in?… No more will my
Life catch fire than will the naked eye.

Translated by Peter Sherwood
Ha két szemem, két fájdalom-golyóbis
A foglalatból egyszercsak kiugrik,
Elvesztem pályám türkizzöld tanúit;

S ha elhagyom majd sorsom két tanúját,
Örökre tartósítom azt a percet,
Mikor szolgáim láttak és nevettek.

„Tündöklő tükröt tartotok napestig,
De megszűntök mutatni az aranykort,
Ha színetekre rátapad a vakfolt.”

Tűzforró hályog ült a zöld üvegre;
S a tükrök fényre téve megvakulnak,
Mert színükön villódzik már az új nap.

Az új nap, mint a járvány, lopva tör ki,
S egy ismerős bolygó magmája olvad
A tükrök védtelen lapjára holnap.

Ó, levegőég lobbanása – új nap!
Vérben forogva – mindig új veszélyben –
Borúlátó tanúja mind a két szem.

„Ti, boldogságos részletek, tolongtok,
Hogy egészséges képetek az álom
Kaleidoszkópjában összeálljon!”

Miféle fáklyás angyal gyújt gyehennát,
Miféle tűzben fürdök?… Életem sem
Olyan gyúlékony, mint a meztelen szem.
I was James Ensor’s sponsor, I supported the noble throning / James Ensor szponzora voltam, támogattam a nemes szorongást

Christ once drew into Brussels,
But Brussels has since withdrawn from Christ:
         Their cohabitation proved unhappy.
The carnival has come to an end.
While Death pursues
Sorrowful Brussels,
         My Belgian heart is torn asunder, two countries.

The fairy tale lads set off
To discover the world, to learn to fear;
         Then they found themselves
In an unfamiliar apartment, hungover,
didn’t know the name of the neighborhood,
         much less the sunlit street.

In Siegfried’s torn heart
A refined sort of masochism,
         German twinges of conscience.
But nothing breaks his springtime mood
Strolls to the end of his marked path: “World-building instinct!
         All for a throne and a few women.”

The cold art of the fugue,
Repeating ritual rules over all:
         Jubilee biting its own tail!
The name, if it has spread
Across the earth, will be infinite,
Latin tongues chatter it,
Slavic women with the Sphinx smiles call it by pet names,
         The marketplace never tires of proclaiming its beauty.

The veto falls silent on the lips of Benedict the umpteenth,
Like the Via Veneto, so elegant
         The last cardinal on earth to give confession.
“Reverendissime, but do you hear
The song of the coming Bethlehem?”
Parallel Torah, Koran,
Koran and Torah!
The scrolls were burned, but the letters journeyed on,
         And their power abides.

Our Lord declaims from above:
“Let me never again see a realm
Where the prophet is silenced by profit,
         And there are more case files than Souls!”

God could take a random sample anywhere:
Little in the way of hope for growth
         According to the house rules of salvation.
So many lions, prepared to spring!
My companions, so many sweet masquerades,
charming, withered phantoms, old bones, disappointed champions!
         An ever-more refined art of battle reaps its harvest.

Sybil’s prophecy written on a tree leaf,
Drifting, lost, through space:
         “The floodwaters are welling,
And Holland suddenly will be gone,
And Manhattan, Dubai, Venice,
They will send forth refuges like Atlantis…
But there is more. Pay attention:
Those whom you never suspected, cheat,
         And you strike those you never aimed at.”

The greenery burgeons, girls breasts grow firm,
Above Switzerland minaret needles prick the firmament…
         The fields throng with people, the wild terraces,
Trans-Atlantic freedom, but no consensus,
For everywhere the same shadow leaves its mark on you,
         Your saudade accompanies you from land to land.

The carnival has ended. While
Death pursues sorrowful Brussels,
         My Belgian heart is torn asunder, two countries.

The masks have vanished, the show has waned,
You too will come, when
Two bodies and souls parting in dance
         Like two Koreas are again united.

The greenery burgeons, has nothing else to do, the green.
Since the beginning of my end
I have listened to its heaven-striking anthem.
         My homeland has survived the winter: moribund Europe.

Translated by Thomas Cooper
Krisztus bevonult egyszer Brüsszelbe,
De Brüsszel azóta kivonult Krisztusból:
Együttlétük boldogtalannak bizonyult.
A karneválnak most aztán vége.
Miközben a bús Brüsszelt
A Halál hajszolja,
Belga szívem ketté: két országra hasad.

A mesebeli fiúk világgá mentek,
Hogy megtanuljanak félni;
Aztán ott találták magukat
Egy ismeretlen lakásban, másnaposan,
Nemhogy a napsütötte utca, de még
A kerület nevét sem tudva.

Siegfried tépázott szívében
A mazochizmus egy kifinomult
Neme, a német lelkifurdalás.
Tavaszi kedvét mégsem szegi semmi,
Kijelölt ösvényén végigsétál: „Világépítő Ösztön!
Mindent egy trón és néhány nő miatt.”

A fúga hideg művészete,
Ismétlő rítusa ural mindent:
Önfarkába harapó jubileum!...
A név, ha egyszer
Szétterült a földrészen, örök lesz,
Latin csevej forgatja,
Becézik a szfinxmosolyú szláv nők,
A piac hirdeti untig a szépségét.

Sokadik Benedek száján halkul a vétó,
S mint a Via Veneto, olyan elegáns
A Földön utolszor gyónó bíboros is.
„Reverendissime, node hallod-e
Betlehem jövendő dallamát?”
Párhuzamos Tóra, Korán,
Korán és Tóra!
A tekercsek elégtek, ám a betűk tovaszálltak,
S hatalmuk mindörökre megmarad.

Mi Urunk zengeti föntről:
„Ne lássak többé olyan tartományt,
Ahol az ülnököt elnémítja az elnök,
S az árva Egynél alig több az Ügy!”

Isten szúrópróbát végezhet akárhol:
Vajmi kevés a remény a növésre
Az üdvözülés házirendje szerint.
Mennyi oroszlán, amelyik ugrani készül!
Hány édes maskara, bájosra kopott fantom,
Öreg csont, csalódott bajnok a társam!
Egyre kiérleltebb harcművészet arat.

Falevélre írt Sybilla-jóslat
Kallódik az űrben:
„Küszöbön az ár,
És Hollandia egyszer csak nem lesz,
Nem lesz Manhattan, se Dubaj, se Velence,
Atlantiszként küldik menekültjeiket...
De ez még semmi. Figyelj:
Azok csalnak meg, akikről sose hitted volna,
S akikre sosem céloztál, azokra lősz.”

Zsendül a zöld, lányok melle keményszik,
Svájc égboltját minaretek tűhegye bökdösi...
Népesülnek a pályák, a bezsongó teraszok.
Atlanti szabadság, de megállapodni sehol,
Mert mindenütt bélyeget üt rád ugyanaz az árnyék,
Tájról tájra mozgat a te saudadéd.

A karneválnak vége. Miközben
A bús Brüsszelt a Halál hajszolja,
Belga szívem ketté: két országra hasad.

Eltűntek a maszkák, vékonyul a show –
Te is elsülsz majd, amikor
A táncban két szétváló test és lélek,
Mint két Korea, újra egyesül.

Zsendül a zöld, nem lévén más dolga: a zöld.
Végződésem kezdete óta
Hallgatom egetverő himnuszát:
Kitelelt a hazám, haldokló Európa.
Hungarian Bride / Magyar menyasszony

Can a maid forget her ornaments, or a bride her attire?
Yet my people have forgotten me days without number.
Jer 2.32

“Miss Omnipotence,
Miss Ambivalence, dear!
We write to each other, keeping
Twin diaries: the sharp echo
Of each other’s voices ring in our ears;
Should there be no echo, only noise
We’d miss each other terribly
In the meantime I hide from you
Until it’s clear I have no alternative
But to live with you. Till then
I will avoid you, and yes,
I manage brilliantly in other people’s gardens.
With anyone, in fact, except you.
Proximity burns us out; each love-bomb
Means total destruction.”

“Miss Tolerance,
Miss Zerotolerance, dear,
Once more I twist the blade
In your heart: for days on end
You don’t hear from me!.. I spend the bright
morning polishing the window
until I can see my reflection in it.”
The more she stands up to me,
The more human she becomes,
So much the greater she is.
I could weep thinking how much
She has earned her right to pleasure
I torture her at her own request, so that I may be tortured.
She tortures me, so that she may be tortured
Since that is her exquisite pleasure.
Hungarian woman, how thoroughly
She has deserved all that torture!
I’ll make her fall in love with me
To torture her yet more exquisitely.

Translated by George Szirtes
Vajjon elfelejtkezik-é a lány az ő ékszereiről;
a menyasszony az ő nyaklánczairól?
Az én népem pedig számtalan napokon elfelejtett engem!

Jer. 2,32.

„Miss Omnipotencia,
Miss Ambivalencia kedves!
Levelet váltunk, mintha iker naplót
Írnánk: ott a fülünkben
A saját élénk hangunk ekhója;
Ha nincs ott, és helyette zaj:
Elvétjük egymást irgalmatlanul.
Addig bújócskázom előled,
Míg kiderül: nincs más választásom,
Mint veled élni. De addig
Szökdösöm előled, igen,
Utálatos sikerem van a mások kertjében.
Akárki legyen, csak ne te légy.
A közellét perzsel; pusztít
Minden szeretetbomba.”

„Miss Tolerancia,
Miss Nulltolerancia drága!
Még egyszer megforgatom
A tőrt a szívedben: napokig
Nem kapsz rólam hírt!... Fényes reggel
Addig súrolom az ablakot,
Míg meg nem látom benne megint magamat.”
Amennyire ellentmond nekem,
Pontosan annyira emberi.
Pontosan annyira nagy.
Sírnivaló, mennyire
Rászolgált az örömre.
Ha kér, kínzom, hogy kínoztassak.
Kínoz, hogy kínoztasson,
Gyönyörűsége telik benne.
Magyar nő, mennyire
Megszolgálta a kínzást!
Magamba bolondítom,
Hogy kínozhassam pazarul.
In the box, on the stairs / A páholyban, a lépcsőn

Mrs Falvai, on her own admission, last went to the Music Academy for the last time in her life in November 1957, when a Bulgarian choir was appearing. She was on her own. She looked around the vestibule, hung around on the stairs. She did not come across a single acquaintance. The choir was already in full swing when Mrs Falvai noticed that the former Party secretary and his wife were seated in one of the boxes on the left. The politician was drawn back into the darkness of the box, whereas his wife, her elbows resting on the plush velvet cushion of the balustrade, was primly enjoying the program. At one point, the wife lowered her opera glass to her lap and sought to make eye contact with Mrs Falvai. The glance that she cast was highly assertive, almost as if she were winking, and Mrs Falvai snatched her own gaze away. Directly before the interval, when the tastefully picked nosegay of folk song arrangements came to a close, she could have sworn that the conductor as he straightened up from his bow was looking straight at her, and nodded at her with a cool smile. Was there some secret that they shared? Most likely she was being confused with the one-time prime minister, who was a man, it was true, but his skull undoubtedly bore a resemblance to the shape of Mrs Falvai’s own head. True, their hairstyles were different. In the interval she drank an espresso and cautiously studied the pattern on the carpet and then faces of the people there. She sensed that she was ringed about by an uncommon love, as though she really were the prime minister. It felt good being in the skin of a man whom she respected, loved even, to that day. It was during the second block of arrangements, when an activist song was being delivered, that it dawned on her. The chorus master was identical to the interior minister, who had been executed by that very same prime minister and the very same secretary. That would mean that the interior minister had been resurrected from the dead, had forgiven those who had sinned against him and started a new life on the concert podium. She must report it to the authorities. When she bowed her head towards the first secretary and his wife as they left the building, it occurred to her that officially neither of them could be in Hungary now as both had been exiled. And as for that prime minister – he too. If they had come back home, then, they had come back illegally. Mrs Falvai hesitated over what she should do. She would go back into the hall to look for her purse. Check whether there were any boxes at all there. She could not tell by whom she was ringed, and what sort of love.
Translated by Tim Wilkinson
Özvegy Falvainé saját bevallása szerint 1957 novemberében látogatott el életében utoljára a Zeneakadémiára, ahol egy bolgár énekcsoport szerepelt. Egyedül volt. Nézelődött az előcsarnokban, őgyelgett a lépcsőkön. Ismerőssel egy darabig nem találkozott. Már javában énekelt a kórus, amikor Falvainé észrevette, hogy az egyik baloldali páholyban a Párt korábbi első titkára és felesége ül. A politikus hátrahúzódva a páholy homályába; a felesége pedig, könyökét a korlát bársonypárnázatára támasztva, peckesen élvezte a műsort. A feleség egyszer csak leeresztette látcsövét az ölébe, és szemkontaktust teremtett Falvainéval. Igen rámenősen szemezett vele, mintha kacsintott is volna: Falvainé pirulva kapta el a tekintetét. Közvetlenül a szünet kezdete előtt, amikor vége lett az ízlésesen összeválogatott népdalcsokornak, Falvainé úgy vélte, hogy a meghajlásból fölegyenesedő karmester egyenesen őt nézi, és flegma mosollyal biccent is neki. Közös titkuk volna talán? Alighanem összetévesztik a valamikori miniszterelnökkel, aki férfi ugyan, de a koponyája kétségtelenül hasonlít Falvainé fejformájára. Igaz, a frizurájuk más. A szünetben megivott egy kávét, a padlómintát tanulmányozta óvatosan, majd az emberek arcát. Érzékelte, olyan szokatlan szeretet veszi körül, mintha valóban ő volna a miniszterelnök. Jól érezte magát az egykori elnök bőrében, akit máig tisztelt, szeretett. A második blokk alatt, egy mozgalmi dal elhangzásakor világosodott meg. A karmester azonos a belügyminiszterrel, akit néhány éve végeztettek ki, éppen ez a miniszterelnök és éppen ez a titkár. A belügyminiszter ezek szerint föltámadt, megbocsátott az ellene vétkezőknek, és új életet kezdett a koncertdobogón. Jelenteni fogja a hatóságnak. Amikor meghajtotta fejét az épületből távozó első titkár és felesége felé, arra is rájött, hogy hivatalosan most egyikük sem lehet Magyarországon, hiszen mindketten száműzetésben vannak. És az a bizonyos miniszterelnök? Az is. Hogyha hazatértek, illegálisan tértek haza tehát. Falvainé habozott, mitévő legyen. Visszamegy a terembe a retiküljéért. Megnézi, vannak-e itt egyáltalán páholyok. Nem tudta, kit vesz körül és miféle szeretet.
The Inconsolable / A vigasztalhatatlan

In Chile, the shooting of The Inconsolable, the forthcoming film about Jimmy Blonde, is in full swing, although the shooting itself can hardly be said to be a smooth ride. Still, some of the locals, to put it delicately, are hardly enraptured by the fact that the filming is taking place in their district, and even less so by the commotion caused by the entire thing. The latest unpleasant obstructions were, however, thanks to the mayor of Sierra Madre himself. Jesús López had had enough of the fact that, because of the action scenes, no one on the locations had any peace and quiet, so that, hopping mad, he sat down in his metallic-blue Honda and smashed straight into the middle of a fusillade-laden scene. He then claimed that Blonde, played by Danny Curtis, lost his head seeing the car and ran from the scene, stepping briskly over to the catering van.
“I wanted to protect the people and their basic right to freedom” – reported López, because of whom the filming had to be stopped; he therefore partially reached his goal; the reward for his heroic deed, however, was that within minutes, he was taken into custody and shackled in handcuffs by the police. After a detention of five hours, the mayor was released. “Children cannot play in peace and quiet in the gardens of their own parents. Those people who were listening to loud music near the location were subjected to strict fines. The police appear in our homes to tell us that we have to be respectful of the filming, that we have to leave the film crew in peace; we must allow them to work undisturbed.”
Similarly, the coarseness with which the film crew treated a fisherman’s house called forth much dissatisfaction and complaint. The eighty-year-old man one day returned home only to find that his dwelling had been repainted, as it did not fit into the street-scene as conceived by the film people. What’s more, they told him: you must leave the building until six a.m. the next morning; but if you really don’t want any trouble, don’t put your foot anywhere in the neighborhood before six. After that, the fisherman could return to his home, but as he said, he was never again able to sleep in his own bed as before.
Translated by Ottilie Mulzet
Chilében már javában forog A vigasztalhatatlan, a soron következő Jimmy Blonde-film, ám a forgatás korántsem mondható zökkenőmentesnek. A helyiek egy része ugyanis finoman szólva sincsen elragadtatva attól, hogy éppen az ő környékükön forgatnak, még kevésbé attól, hogy milyen fölhajtással is jár ez az egész. A legutóbbi kínos fönnakadások éppen a sierra madrei polgármesternek voltak köszönhetőek. Jesús Lópeznek elege lett abból, hogy az akciójelenetek miatt senkinek sincsen nyugta a forgatási helyszínen, ezért fölpaprikázva beült metálkék Hondájába, és belehajtott egy lövöldözésekkel tarkított jelenet kellős közepébe. Állítása szerint a Blonde-ot alakító Danny Curtis az autó láttára fejvesztve futott el a színről: szedte a lábát a stábbüfé felé.
„Az embereket és a szabadsághoz való alapvető jogukat akartam megvédeni” – jelentette ki López, aki miatt ugyan félbe kellett szakítani a forgatást, célját tehát részben elérte, heroikus tettének jutalma viszont az lett, hogy perceken belül letartóztatták és bilincsbe verték a rendőrök. A polgármestert ötórás elzárás után engedték szabadon. „A gyerekek nem játszhatnak nyugton a saját szüleik kertjében. Azokat az embereket, akik hangos zenét hallgattak a színhely közelében, kemény pénzekre büntették. A rendőrség az otthonunkban is megjelent, hogy elmagyarázza nekünk: tekintettel kell lennünk a forgatásra; békében kell hagynunk a stábot, muszáj megengednünk, hogy háborítatlanul dolgozhassanak.”
Szintén nagyfokú elégedetlenséget és zúgolódást váltott ki a chileiek körében az a kíméletlenség, amellyel a forgatócsoport egy halász házával bánt. A nyolcvanéves férfinak egy napon arra kellett hazatérnie, hogy átfestették a házát, mivel nem illett a stáb által megálmodott utcaképbe. Mi több, azt mondták neki: hajnali hat óráig el kell hagynia az épületet; és ha jót akar magának, még a környékére sem teszi be a lábát este hat előtt. A halász azóta visszatérhetett otthonába, de elmondása szerint nem tud úgy aludni többé a saját ágyában, mint azelőtt.
Apartment with Two Skulls / Apartman két koponyával

David and Gemma followed the estate agent down the corridor. “A special bargain” announced the lad, and opened the door. They stepped into a ground-floor apartment, then walked all around the wide terrace. “Two skulls”, said the agent. “What happened here?” asked Gemma excitedly. “Break-in and murder, five quick stabs of the knife”, answered the agent. David was satisfied, Gemma still hesitated.
         “It was much more brutal in the apartment next door. Unfortunately, it’s already sold”, said the agent. Not too long ago, a suicidal resident jumped from the fiftieth floor onto the terrace, previously he’d been the spokesperson of an organization, then the lover of an actress in a TV series. When his body, clad in a suit, came crashing down, it was pulverized on the cream-coloured flagstones. The tenants, who woke up to the sound of the shattering glass, were in shock and immediately moved out of the flat. The owner rapidly found a European, whom the horrifying incident hardly dissuaged from buying an otherwise pleasing and nicely sunlit apartment.
         In Hong Kong, these council properties are known as “the houses of the damned”. The target group of the “houses of the damned” is made up of Europeans who, in contrast with the majority of the locals, rarely believe in house-haunting spirits. The Western tenant is much less disturbed by the fact that a corpse, slippery from the blood of suicide, once lay in the flower box of his posh flat. Included among the immune are Christians, only moderately inclined to superstition, as well as those who work in the health sector, who have more or less grown used to death. Gemma was a receptionist, David a laryngologist. They took up the offer.
         “You know, sir, this classification system exists” – the agent, who explicitly specialized in such properties, explained to his next prospect. “In the highest category are those flats in which the most cruelly violent acts have been committed – we designate these with four skulls. For example, the flat where a little girl was brutally murdered and cut up into pieces. The classification of one skull means that a fatal accident occurred in the apartment. The rental fee will be at least twenty percent lower than that for a rental of similar quality in which no unnatural death happened to occur. If between the walls of the flat a murder or suicide has taken place, the price may be up to forty percent less than the market average. A final denouement in which there is no blood, by this logic, does not deserve a skull. There is no piquancy, it is true, so there is no reduction in price, sir.”
Translated by Ottilie Mulzet
David és Gemma az ügynök nyomában haladtak a folyosón. „Alkalmi vétel”, közölte a fickó, és kinyitotta az ajtót. Beléptek egy földszinti lakásba. Körbejárták a tágas teraszt. „Két koponya”, mondta az ügynök. „Mi történt itt?”, kérdezte Gemma izgatottan. „Rablógyilkosság, öt gyors késszúrással”, felelte az ügynök. David elégedett volt, Gemma még hezitált.
   „A szomszéd apartman sokkal durvább. Sajnos, már elkelt”, mondta az ügynök. Nemrég a teraszra zuhant az ötvenedik emeletről kiugrott öngyilkos lakó, korábban egy szervezet szóvivője, majd egy sorozatszínésznő szeretője. Öltönyös teste a becsapódáskor szétmorzsolódott a krémszínű kövezeten. Az ottani bérlőket, akik üvegcsörömpölésre ébredtek, sokkolták a történtek, és haladéktalanul kiköltöztek a lakásból. A tulajdonos rögtön talált egy európait, akit a szörnyű eset csöppet sem riasztott el attól, hogy az egyébként tetszetős és jó benapozottságú apartmant kivegye.
   Hongkongban „átokháznak” nevezik ezeket a jóléti ingatlanokat. Az úgynevezett átokházak célcsoportja európaiakból áll, akik a helyiek többségével szemben ritkán hisznek a hazajáró lelkekben. A nyugati bérlőt kevésbé zavarja, hogy előkelő apartmanjának virágládájában korábban egy öngyilkos férfi vértől iszamós teteme hevert. Az immunisak közé tartoznak a babonára csak módjával hajló keresztények, továbbá az egészségügyben dolgozók, akik többé-kevésbé hozzászoktak a halálhoz. Gemma recepciós, David fül-orr-gégész. Elfogadták az ajánlatot.
„Tudja, uram, létezik ez a minősítő rendszer – magyarázta következő kuncsaftjának az ügynök, aki kimondottan az efféle ingatlanokra szakosodott. – Legmagasabb osztályba azokat a lakásokat soroljuk, amelyekben a legkegyetlenebb erőszakcselekményeket követték el: ezeket négy koponyával jelöljük. Például azt a lakást, ahol brutálisan meggyilkoltak és földaraboltak egy kislányt. Az egy koponyával jelölt osztály azt jelenti, hogy az apartmanban halálos kimenetelű szerencsétlenség történt. A bérleti díj legalább húsz százalékkal alacsonyabb, mint egy hasonló minőségű bérleményé, amelyben nem történt természetellenes haláleset. Akár negyven százalékkal is alacsonyabb lehet az ár a piaci átlagnál, ha a falak között gyilkosságot vagy öngyilkosságot követtek el. Nem véres végkifejlet értelemszerűen nem érdemel koponyát. Nincs pikantéria, igaz, árkedvezmény sincs, uram.”
Climate History / Klímatörténelem

The climate historian deals with the seasons of crisis.
During that time, it was forty degrees Celsius in the summer.
As the rain ran across the pillars of rough concrete.
In July, the entire horizon was opal.
The secure point of the watered-down embankment was the weighty bollard.
Metal struck metal, open port.
In the dead silence, the sluice opened with dignity.
Like a kind of entrance to the underworld.
A dead industry conjured into life again.
Then the pleasure-boat ran into the brick-red trough.
The sensation of being wedged in did not vex even one traveler.
Although the route was planned to the island of the dead.
The boat had light planking; little girls in cotton-red.
They lay low in the hull of an apartment-block-sized ocean liner.
The age became manifest, the new architecture.
The color of the decorative strips on the office-block, the pink, the magenta.
The gap-toothed allotments disappeared, like the reverberations of a crime.
Secretive little nooks along the Alster, pleasant contemplation.
To see in the distance the designated winter resting place of the willowy swan.
Tiny corners to hide away in.
On the way home, the peacockery of the distinguished Chilehaus.
The definitive structure on the simple allotment.
So then, some kind of organizing principle is certainly valid.
But no single teleology exists.
The euphonic life, the confectioners all in a row.
A cross-section which unfolds from the cabin portholes.
Translated by Ottilie Mulzet
A klímatörténész foglalkozik a válság évszakaival.
Abban az időben negyvenfokos nyaraik voltak.
Ahogy a nyersbeton pilléreken átfutott az eső.
Júliusban opalizált az egész láthatár.
A fölvizezett rakpart biztos pontja a súlyos kikötőbak volt.
Fém koccant a fémhez, szabadkikötő.
A síri csöndben méltóságosan nyílt a zsilip.
Akár valamelyik alvilág bejárata.
Halott, de újra életre bűvölt ipar.
Aztán vöröstégla vályúban futott a sétahajó.
A beszorítottság érzete egyik utast sem kínozta.
Pedig a holtak szigetére szerveztek járatot.
Könnyű padlójú a hajó; kislányok, pamutpirosban.
Meglapultak egy bérház nagyságú óceánjáró tövében.
Megnyilatkozott a korszak, az új építészet.
A dekorcsíkok színe az irodaházon, a pink, a magenta.
Eltűntek a foghíjtelkek, mint egy bűncselekmény utózöngéi.
Az Alsteren a titkos kis zugok, kényelmes nézelődés.
Látni a karcsú hattyúk télire kijelölt pihenőhelyét a tavon.
Odabújnivaló, pöttöm sarkok.
Hazatérőben az előkelő Chilehaus páváskodott.
Az egyszeri telekre végleges építmény került.
Tehát valamiféle rendezőelv biztosan érvényesül.
De nem létezik egyetlen teleológia.
Az eufón élet, a cukrászdák szép sorban.
Metszet, mely a kajütablakból föltárul.
Interview with Anthea / Interjú Antheával

Severe, brown-eyed beauty,
Like Parmigianino’s Anthea,
A ferret slips from her shoulder,
She lets it run off. Her voice is hard.
Go ahead, ask, she says. She has time for me.

“How was your weekend, madam?”
We parked the car deep in the intestines
Of the enormous ferry. Then off to Ischia.
It was pouring by the time we docked at the harbour,
Great bucketfuls of rain, a proper
Full day’s drenching. On board we were
Like two businessmen travelling
In tandem, later like two disappointed
Honeymooners. If a bay is
Even vaguely round, we suspect
It must have been a crater in the past
Like this, a crater left by one of the hotter
Meteors; the jetty, like the lighthouse,
Constructed from the deposit of andesite.
A dirty boy on the beach
Screamed in our ears: Moneta, moneta.”

“And what is the principle on which the planet works?”
– It moves, subject to the elements
or to the staff manning the elements on earth,
Which is, after all, much the same thing.
A golden age of self-love builds the villa,
Raises the flood barriers;
There’s an earthquake every fifty years
On the average. So what?...

“And what did you like most about the island?”
Anthea smoothes the creases on her dress.
– The musical rocking-horse in the harbour!
The same child could have three rides
For the money we paid,
We couldn’t get enough of him.
I also liked the infinite, bottomless sadness,
And that the sparkling water was called Lethe.
The men in those parts are not especially handsome,
But one tourist looked quite pretty
With his eagle-nose and legionary face:
I liked the Arab family in the corner
Bursting with health, wading through
The ankle-deep rain. The night’s anthracite. –

“And where do you most enjoy yourself?”
I like The Lifestyle Museum best:
Its walls are Pompeiian red, like all
The grander buildings we have back home.
My husband’s voice, each word,
Was dripping honey
On the Saturdays we went there,
Just he and I at such times –
Like two joined silhouettes.

“And what is your favourite game?”
Anthea grips her left hand glove
In her gloved right hand.
– Mine is the game called Hell is Other People,
Otherwise known as The Love
Accumulator. One never grows bored of it,
And luckily no blood involved. We like it. –

“Would you prefer to have a boy or a girl, Anthea?”
I want a big-assed girl with a Madonna look.
She should be blue-eyed like my husband;
We’d dress her grown-up, she’d get used to satin;
Her blonde hair would look good with a pink top.
She’d walk the street in a gingham skirt,
Her breasts already developing, although
She ‘d still be carrying her teddy bear.

“And how do you feel after your divorce?”
I’m suffering from a sort of dry-land sickness.
I sleep much worse now there are no more
Crossings. I throw away my post
Unread. And no end of problems.
My doctor tells me I am missing
The flow of open debate. -

“And what has happened over there since then?”
I imagine the island must be emptier.
I imagine the villa will be silent now we’ve gone,
The tea-coloured bulb of the table lamp will have gone out.
I imagine the grass we sat on has grown straight again.
The cones of the bougainvillea will be blossoming
As before. That’s how it goes. Everything else blossoms.

“And how will you prepare for the winter, Anthea?”
Her hair tumbles from its thick braid.
„I shall put on Christ, I’ll clothe myself with him.”

Translated by George Szirtes
Barna, szigorú szemű szépség,
Mint Parmigianino Antheája.
Menyét siklik le a válláról,
Futni engedi. Anthea hangja kemény.
Kérdezzek bátran, van ideje rám.

„Hogy telt a hétvégéjük, asszonyom?”
„Leparkoltuk az óriáskomp
Gyomrában az autót. Aztán irány Ischia.
Már a kikötőben rákezdte az eső,
Amolyan dézsából zúdított,
Egész napos áldás. A fedélközben
Olyanok voltunk, mint két
Párhuzamos pályán haladó ügynök;
Később, mint a csalódott nászutasok.
Ha eszményien kerek egy tengeröböl,
Gyanakszunk: azelőtt kráter volt,
Mint ez: egy melegebb bolygó kialudt krátere;
Váladékából, az andezitből
Rakták a mólót, abból van a világítótorony is.
A parton szurtos képű fiúcska
Visította fülünkbe: »Moneta, moneta«!”

„És mi a bolygó működési elve?”
„Halad, kiszolgáltatva az elemeknek,
Vagy az elemek földi személyzetének,
Ami majdnem ugyanaz.
Aranykori önzés építi a villát,
Magasítja a gátakat;
Átlag ötvenévenként
Hullámzik a föld. Na és?...”

„És mi tetszett a legjobban a szigeten?”
Anthea végigsimítja ruhája redőit.
„A zenélő hintaló a kikötőben!
A pénzünkért háromszor ülte meg
Ugyanaz a gyermek,
Akivel nem lehetett betelni.
A feneketlen szomorúság is tetszett,
S hogy »Lete« volt az ásványvíz neve.
A férfiak arrafelé nem túl szépek, de csinos volt
Egy légionárius-arcú turista, sasorral;
Tetszett a bokáig esővízben dagonyázó,
Egészségtől kicsattanó arab család
A sarokban. Az éjjel antracitja.”

„Ön hol érzi a legjobban magát?”
„Én a Minőségi Élet Múzeumában:
Pompeji vörös a fala, mint mifelénk
Minden tisztes középületnek.
A férjem beszéde olyan volt,
Mint a csurgatott méz,
Amikor szombatonként elmentünk oda.
Ilyenkor ő meg én:
Két szolidáris sziluett.”

„Önnek melyik a kedvenc játéka?”
Anthea kesztyűs jobbkezével
Szorongatja a bal kesztyűjét.
„Nekem A Pokol A Másik Ember
Elnevezésű játék. Másik nevén az Eszkalálódó
Szerelem. Nem lehet megunni,
És szerencsére, sohasem véres. Jó nekünk.”

„Ön fiút vagy lányt szeretne szülni, Anthea?”
„Madonna-arcú, nagyfenekű kislányt.
Kékszemű volna, mint a férjem;
Kis felnőttnek öltöztetnénk: szokja a szatént;
Jól állna a pink felső a szőke hajához.
Kockás szoknyában járatnánk az utcán.
Még lenne mackója; már volna melle.”

„És hogyan érzi magát a válás óta?”
„Szárazföldi betegség kínoz.
Mióta nincs több átkelés,
Rosszabbul alszom. Olvasatlanul
Dobom ki a postát. A kibeszéletlen
Problémák! Azt mondja az orvos:
A nyílt vita áramlása hiányzik.”

„És mi történt azóta odaát?”
„Gondolom, üresebb lett a sziget.
Gondolom, a villában csönd van utánunk,
Az asztalilámpa teasárgája kialudt.
Gondolom, újra egyenes lett a helyünkön a fű.
Ugyanúgy virulnak a bougainvillea
Tölcsérei. Ez van. Virul minden egyéb.”

„És hogyan készül a télre, Anthea?”
Haja kibomlik a sűrű fonatból.
„Krisztust, mint ruhát, magamra öltöm.”

János Térey

- Hungary -

Poetry

Warsaw Unvarnished / A valóságos Varsó

Litany: The Good Girl / Litánia: A jó lány

The Poor People of Jesus / Jézus szegényei

Sunbathing / Sütkérezés

Announcement / Beharangozás

Diamond Shaft / Gyémánttengely

Sonja’s Journey from the Saxonia Cinema to Pirna Square / Sonja útja a Saxonia mozitól a Pirnai térig

The Circus / A cirkusz

What Would Have Happened, If / Mi lett volna, ha

Canaletto’s Glimpse / A canalettói pillantás

Funeral Oration for the Twins / Az Ikrek gyászbeszéde

The Mirrors of Milton / Milton tükrei

I was James Ensor’s sponsor, I supported the noble throning / James Ensor szponzora voltam, támogattam a nemes szorongást

Hungarian Bride / Magyar menyasszony

In the box, on the stairs / A páholyban, a lépcsőn

The Inconsolable / A vigasztalhatatlan

Apartment with Two Skulls / Apartman két koponyával

Climate History / Klímatörténelem

Interview with Anthea / Interjú Antheával