Tamás Celler Kiss

- Hungary -

Tamás Celler Kiss was born on January 3rd, 1995 in Verbász, Vojvodina. He currently lives in Novi Sad. His first poetry volume, Womb (Anyaméh), was published in 2015 by zEtna Publishing House. That same year he won the Sinkó Ervin Literary Prize. In 2019 he received the Móricz Zsigmond Literary Scholarship. His second volume, The Poisoned Pawn (A mérgezett gyalog), was published jointly in 2021 by Forum and FISZ, and was shortlisted for the Horváth Péter Literary Scholarship. He is a member of Híd Kör.

“Simplicity is nothing but a form in Tamás Celler Kiss’ poetry, a form which draws the reader’s attention to the complexity of layers behind the simplicity, to the way things mirror and reflect one another, to the indiscernibly subtle interplay between the observed and the observer.”

(József Fekete J. (2015): stone masons and houses too. Magyar Szó)

“Abandoned by God, fate, mother, lover, the poem’s subject lives in his present, catching glances of this or that item in the current interior, they trigger the associative mechanism of remembering important moments, sometimes ruled by accusation, other times by a tone of somber resignation. A door jamb, a calendar, a razor, even a plastic dish, contain a flash of story: every object is a frame which prompts the telling of an experience, flashback-like and in verse. And as the assuredly brief life story is reconstructed, the gaze penetrates into the inner spaces of soul and home. Sometimes he may take too heavy a burden upon his shoulders, other times he may be stacking bricks which have fallen out of place, but he is constantly struggling with the self-imposed compulsion to accept himself.”

(Dorottya Ferencz-Fehér (2015): The Nest Builder. Híd)

“In addition to the thematic diversity, his poetry is characterized by many works which link the personal to the concrete themes of public life. Most of these are dominated by reminiscences of 20th century war memories. Through the four generations he evokes in his lines, history retroactively echoes back all the way to the dissolution of the Monarchy; yet his most defining poetic experiences in the last century are Yugoslavia’s regime change and civil war.”

(Gábor Bereti (2022): Relevance of the Highest Degree. Alföld)

“One of the defining poems of the volume is the origin story. Celler Kiss strips the ode, that classical genre, of its laurels, its pathos, he de-poeticizes it, but in such a way that it is still evoked by way of forms of address, personification, and repetition. One could say that it ‘sings’, though without the loftiness of ode, of a burdensome transgenerational legacy, of failure.”

(Isvtán P. Nagy (2021): The Drama of the Poisoned Pawn. Eső)

“It cannot be called commonplace, because it comes from somewhere deeper than we are accustomed to; more subtly than we are used to in these types of stories, it portrays the desire to separate from the father figure as well as the lack of drama in such a separation. It is initially presented from the father figure’s point of view, as an extension of him, so that the lyrical self is also objectified.”

(Péter Füzi (2022): It Ends in a Draw. Forrás)

“We are now past the point of asking whether or not Celler Kiss’s poetry is worth talking about. This is certainly suggested by the fact that he fills linguistic formulas that have been around for generations with new and valid meaning, and does so in the most natural, almost impassive manner. But what really convinced me is the fact that however personal the poems of The Poisoned Pawn may at first seem on a superficial reading, they are in fact poems of community, and in a narrower sense, of generation.”

(Gergő Körösztös (2022): Cliches, Hopes. Litera)

More about the poet

Poetry

the greatest clarity / a legnagyobb világosság

afterward it came to light that in the fixed
order there was a trap. i am not
the one who in the fixed
order runs hither and thither,
i stand on solid ground.
or in other words.
i was born to be the solid ground’s
highest point, and only on my
bad days was i less than this.
the old elders told tales of frog rains,
and i was having the time of my life.
later they explained: it’s a natural
phenomena, the yard was full of them;
but by then i was already stumbling
in the darkness, like someone
searching for the light in a strange
house. perhaps i should have come back
later, with a different mind
set, but neither can i say that i’ve
aged. there was a storm and lightning,
everything was full of them.

or in other words:
in the depths a man has an eye for life,
in the heights an ear.
Translated by Austin Wagner
utólag derült ki, a mozdulatlan
rendben csapda volt. nem az
vagyok, aki a mozdulatlan
rendben összevissza futkos,
én a szilárd talajon állok.
de mondom másképp.
a szilárd talaj legmagasabb
pontjának születtem, és csak a
rossz napjaimon voltam ennél kisebb.
békaesőkről meséltek a régi öregek,
éppen a legjobb napjaimat éltem.
később magyarázták is: természeti
jelenség, tele volt vele az udvar;
de addigra már a sötétségben
botorkáltam, ahogy egy
idegen házban villanykapcsolóig
az ember. talán később kellett volna
visszajönnöm, egy másik ésszel kapcsolni
fel, de nem mondhatom azt sem, hogy
megöregedtem. vihar volt és villámok,
tele volt velük minden.

vagy mondom másképp:
a mélyben szeme van az embernek az élethez,
a magasban füle.
god’s beard / isten szakálla

in my childhood i was absolutely unafraid
of god. by the buttons on his sweater
we measured how i was growing, but i
always wanted to cheat,
i stood on tiptoe to reach his beard.

he was patient with me, though many times
i asked him whether or not he has
a mouth behind his beard, because no matter
what i asked, he didn’t answer.

when i was tall enough
i stood him up to my own sweater
buttons, and we began measuring
how he was shrinking compared to me.

but we’re not there yet. we’re back
when i was tall enough, and reached
his beard. he was even patient with me
when in the sprawling expanse
of beard i searched for the spring
that would be his mouth.

later on he began to shrink in
my eyes, because i had found it. it had
teeth, it had a tongue and palate,
so it had everything he needed to
be able to answer me.

in time i outgrew my sweater,
but before i took it off for good
i placed in its pocket a handful of
whiskers from his beard.

and now here i stand before the mirror,
looking ridiculous because i want
to squeeze into my outgrown sweater
once more, and i’d forgotten that
there’s something in its pocket.
Translated by Austin Wagner
az istentől kiskoromban egyáltalán
nem féltem. pulóvere gombjain
együtt mértük, hogy növök, én
pedig mindig csalni akartam,
pipiskedtem, hogy elérjem a szakállát.

türelmes volt velem, pedig sokszor
kérdeztem tőle, hogy a szakálla
mögött van-e száj is, mert akármit
kérdeztem, ő nem felelt.

amikor elég magas lettem,
őt állítottam az én pulóverem
gombjaihoz, azt kezdtük el mérni,
hogyan zsugorodik hozzám képest.

de itt még nem tartunk. ott tartunk,
hogy elég magas lettem, és elértem a
szakállát. türelmes volt velem akkor is,
amikor az arcán elterülő
szakállrengetegben, mint egy forrást,
kerestem a száját.

később azért kezdett zsugorodni a
szememben, mert megtaláltam. voltak
fogai, volt nyelve és szájpadlása,
szóval mindene megvolt hozzá, hogy
válaszolni tudjon.

időközben kinőttem a pulóveremet,
de mielőtt végleg levetettem volna,
a zsebébe helyeztem egy maroknyi
szőrszálat a szakállából.

most pedig itt állok a tükör előtt
nevetségesen, mert a kinőtt
pulóverembe akarok belebújni
újra, és már elfelejtettem azt is,
hogy van valami a zsebében.
as if they’d been torn / mintha szakították volna

that i must carefully remove the clothes from the washing line,
because they will break. i found this incredibly interesting,
because i didn’t understand. how can clothes break?
and be especially careful with the christmas tablecloth, said
my grandmother, it’s delicate, it can indeed break easily.
i didn’t understand, and also why, if it’s so cold,
do they need to hang out to dry in the yard, and if it’s
so cold, how can the clothes dry in the first place?
one time she let me break some dishrags.
i greatly enjoyed this. once they had thawed beside the furnace,
it was as if they’d been torn. even later i never understood
why they always air my dirty laundry with such cold calculation,
does my family. what their son, their grandson, has done this time.
just as to this day they don’t understand why i write theirs into
my poems. and thus we always break it, just a little, the family
fabric, at times when the air around us is frozen, while
the warmth of home is escaping through the chimney, there is no warm
wood stove around which we can air our grievances,
where we can see it’s torn, here, and here.
Translated by Austin Wagner
hogy vigyázva szedjem le a szárítókötélről a ruhákat,
mert eltörnek. ezt nagyon érdekesnek találtam,
mert nem értettem. hogyan törhetnek el a ruhák?
és főleg a karácsonyi abroszra vigyázzak, mondta a
nagyanyám, mert vékony, az végképp könnyen törik.
nem értettem, ahogy azt sem, ha egyszer ilyen hideg
van, akkor miért kell az udvarra teregetni, és ha ilyen
hideg van, mégis hogyan száradhatnak meg a ruhák?
egyszer megengedte, hogy eltörjek egy rongyot.
ez is nagyon tetszett. miután kiengedett a kályha mellett,
olyan volt, mintha szakították volna. később azt sem értettem,
miért teregeti ki folyton a szennyesemet hideg számítással
a családom. hogy az ő fiuk, az ő unokájuk már megint mit csinált.
ahogy ők a mai napig nem értik, miért írom meg az övékét a
verseimben. és így törünk egy kicsit mindig a család összetartó
szövetén, olyankor, amikor fagyos közöttünk a légkör, és közben
az otthon melege a kéményen át elszökik, nincs olyan meleg
kályha, amelynél kiengedhetnének a sérelmeink,
hogy lássuk, itt és itt szakadt el.
what can be proved / ami bizonyítható

i downloaded an app onto my phone
which, if i run it at night and it detects a noise,
records it. i can play the recordings back in the morning.
i was actually curious as to
whether i talk in my sleep, and if so, what do i say. at first it seemed
nothing too interesting. once i got up for a glass of water: creak of floor
and shutting door. the occasional car passed beneath the window.
a couple of times i turned over in bed. there were also
several minutes of unidentifiable hissing. then around
half past three i spoke your name. i don’t remember
the dream, i thought it had been months since i thought of
you. morning dawned, i’m sitting on the edge of the bed, vulnerable
to my voice and to your name. after all this time i should understand:
it is in identifiable and unidentifiable noises that we fit
together. and in the silences which under no circumstances
can be played back.
Translated by Austin Wagner
letöltöttem egy alkalmazást a telefonomra,
amit ha éjjel elindítok, és zajt érzékel,
rögzíti. reggel aztán zajonként visszahallgatható a felvétel.
tulajdonképpen arra voltam kíváncsi,
beszélek-e álmomban, és ha igen, mit. eleinte úgy tűnt,
semmi érdekes. egyszer kimentem vizet inni: padlónyikorgás
és ajtócsukódás. elment az ablak alatt egy-egy autó.
párszor átfordultam az ágyban. beazonosíthatatlan
sistergésekből is akadt jó néhány percnyi. aztán
fél négy felé kimondtam a nevedet. nem emlékszem
álomra, azt hittem, hónapok óta nem gondolok
rád. reggel lett, ülök az ágy szélén, kiszolgáltatottan
a hangomnak és a nevednek. ennyi idő után értenem kellene:
beazonosítható és beazonosíthatatlan zajokból állunk
össze. és a csendekből, amelyek semmilyen körülmények
között nem hallgathatók vissza.
man’s work / férfimunka

you would carve an axe handle, i a chair – this is the fundamental
difference between us. or when you are raising a person,
not raising me. somebody has hijacked the time in which
we live. you would surely blame the partisans, and it would not
be hard to accept that october of forty-four is
when my fate was decided, when they shot him into a pit,
my great-grandfather who’d run a successful butcher’s shop.
perhaps a few decades later, may of
eighty, when things got a little worse for those
who’d done the shooting. or in the nineties,
when they loaded democracy up into a couple of planes,
and five of us lay in a room like gummed up
bombs which, years later, at different
and unexpected moments (during christmas dinners,
at family reunions) and one after the other, explode.
but it is also possible that your fate is only now, in two thousand
eighteen, being decided, father. when we are silent here,
facing one another, so that in our silence
everything we have said thus far is twice as loud.
but of the two of us, it will be you who fells the
tree of compromise, that it might crash down to span the
generational rift, and it will be i who crosses over it.
Translated by Austin Wagner
te fejszenyelet készítenél, én széket – ez az alapvető
különbség köztünk. vagy amikor embert nevelsz,
és nem engem. valaki eltérítette az időt, amelyben
élünk. te biztosan a partizánokra fognád, és nem
lenne nehéz, elfogadni, hogy negyvennégy
októberében dőlt el a sorsom, amikor egy gödörbe
lőtték dédapát, akinek jól működő hentesüzlete volt.
esetleg néhány évtizeddel utána, nyolcvan
májusában, amikor azoknak is egy kicsit rosszabbra
fordult, akik belelőtték. vagy a kilencvenes években,
amikor felpakolták néhány repülőre a demokráciát,
és egy szobában feküdtünk öten, mint a besült
bombák, hogy aztán évekkel később, különböző
váratlan pillanatokban (karácsonyi ebédeken,
rokonlátogatásokkor) egymás után felrobbanjunk.
de azt is lehet, hogy a te sorsod is csak most, kétezer-
tizennyolcban dől el, apa. amikor úgy hallgatunk itt
egymással szemben, hogy a hallgatásunkban
megkétszereződik minden, amit eddig mondtunk.
de kettőnk közül te leszel, aki kivágod a
kompromisszum fáját, hogy rádőljön a generációs
szakadékra, és én leszek, aki átkel rajta.
a mistake about its perpetrator, objectively / egy hiba az elkövetőjéről, tárgyilagosan

a man, around him anxiety –
planet and its moon, night.

with the same clumsy movement
he stepped into two different rivers,
and now there is river everywhere.

the lame dog ran ahead, after it
the lying man. the other too set off,
the one who caught up later.

the lying man is now carried
by the self-reproach, the branch by the
flood, the dog by its lame leg.

he would await the dawn, then look on
as dust settles, as cobwebs hang from the
ceiling, he would look at the dust in the web,
anything to keep him from bringing
his failure among others.

this man gets up in the morning,
and looks her in the eye, thanks the one
who had said at night not to worry,
everything moves on.
Translated by Austin Wagner
egy ember, körülötte szorongás –
bolygó és holdja, éjszaka.

ugyanazzal az ügyetlen mozdulattal
lépett két különböző folyóba,
és már mindenhol folyó van.

a sánta kutya futott elöl, utána
a hazug ember. elindult az is,
aki később utolérte.

a hazug embert most viszi
az önmarcangolás, faágat az
árvíz, kutyát a sánta lába.

kivárná a reggelt, aztán elnézné,
ahogy száll a por, plafonról lóg a
pókháló, nézné a pókhálóban a port,
csak ne kellene mások közé
vinnie a kudarcát.

ez az ember reggel felkel,
és a szemébe néz, köszön annak,
aki este még azt mondta, ne aggódjon,
minden megy tovább.
in the vineyard with my generation / nemzedékemmel a szőlőskertben

i want to be a fine old man
who was created in a sun-soaked garden chair
by god. my face would show
that everything has happened to me.
table before me, things set upon it.

or if this cannot be, then at least let me
sleep through work! because if i don’t
fall asleep now, i too will transgress against
work, and the world will not be done with me.

then i wake to it: even half asleep
i would hear the commotion, and someone
gently shaking me – i cannot be so
lazy as to sleep through this as well.

and after dancing the night away
i would say:
everyone did take it from their own
heart,
the stone. while i slept through the work,
they quietly pilfered it from my own too,
and the earth too was excellent, and the sour grapes
were worth it all, and the wine had breathed enough.
Translated by Austin Wagner
egy olyan öregúr akarok lenni,
akit egy napsütötte kerti nyugágyba
teremtett az isten. arcomon látszódna,
hogy megtörtént velem minden.
előttem asztal, letett dolgok rajta.

vagy ha ezt nem lehet, akkor legalább
átaludni a munkát! mert ha most nem
alszom el, véteni fogok a munka ellen
én is, és nem készül el a világ velem sem.

aztán arra ébredni: már félálomban
hallanám, hogy zsivaj van, s valaki
szelíden megráz – nem lehetek annyira
lusta, hogy ezt is átaludjam.

és az áttáncolt éjszaka után
elmesélnék:
valóban elhozta mindenki a saját
szívéről
a követ. míg én a munkát aludtam át,
csendesen az enyémről is lelopták,
és a talaj is kiváló lett, a savanyú szőlő
is mind megért, és a bor is eleget állt.
the other / a másik

the piper sometimes even dreams of melodies,
and can remember them in the morning.
but he’s long since written any scores. he breathes in, blows out the air.

the piper works for a thriving company
hawking instruments. musician wives are offered
coffee and cakes. he breathes in the air of
famous musicians’ living rooms and blows it out on the street.

the piper sings to his children when it’s time to sleep.
every sunday he goes shooting with his father-in-law:
breathe in, shoot, blow out, breathe in, shoot, blow out.

if he’s asked to play something, he makes excuses:
the instrument’s not tuned, but thank you,
he’s satisfied with his life, and from what he was doing,
even then, there was no way to make a living.

the piper is a music critic. in the music community
everybody’s his friend. if he doesn’t like a
record, he counts to ten and doesn’t write about it.
once a year he sits on the jury for a talent show.
he’s pleased with himself: unlike the others, he
had the presence of mind to get out in time.

but on his darker days he still thinks of the other piper.
he imagines opening the tavern door, snatching the instrument
from his hands, and smashing it over his head:

i too did what was needed,
i went to hell, practiced,
practiced, i went to hell, and i wasn’t
talentless either, it simply turned out this way.
Translated by Austin Wagner
a dudás olykor még dallamokkal álmodik,
és vissza tud emlékezni rájuk reggel.
de kottát már rég nem ír. belélegzi, kifújja a levegőt.

a dudás egy jól menő vállalkozásnál alkalmazott,
hangszerekkel házal. zenészfeleségek kínálgatják
kávéval és süteménnyel. híres zenészek
nappalijának levegőjét lélegzi be, és fújja ki az utcán.

a dudás énekel a gyerekeinek altatáskor.
vasárnaponként célba lő az apósával:
belélegez, lő, kifúj, belélegez, lő, kifúj.

ha arra kérik, játsszon valamit, szabadkozik:
nincs felhangolva a hangszer, de köszöni,
elégedett az életével, és abból, amit ő csinált,
már akkoriban se lehetett megélni.

a dudás zenekritikus. a zenésztársadalomban
mindenki a barátja. ha nem tetszik neki egy
lemez, elszámol tízig, és nem ír róla.
évente egyszer tehetségkutatóban zsűrizik.
magában örül, hogy ellenben a többivel, neki
volt lélekjelenléte, hogy időben abbahagyja.

de rosszabb napjain még gondol a másik dudásra.
képzeletben rányitja a csárda ajtaját, kikapja kezéből
a hangszert és a fejéhez vágja:

megtettem én is, amit meg kellett,
pokolra mentem, gyakoroltam,
gyakoroltam, pokolra mentem, nem voltam
tehetségtelenebb se, egyszerűen így alakult.

Tamás Celler Kiss

- Hungary -

Poetry

the greatest clarity / a legnagyobb világosság

god’s beard / isten szakálla

as if they’d been torn / mintha szakították volna

what can be proved / ami bizonyítható

man’s work / férfimunka

a mistake about its perpetrator, objectively / egy hiba az elkövetőjéről, tárgyilagosan

in the vineyard with my generation / nemzedékemmel a szőlőskertben

the other / a másik